A Vertebra Alapítványt 1990-ben hozta létre prof. dr. Jeszenszky Dezső gerincsebész, a zürichi Schulthess Klinik gerincsebészetének vezetője. A szervezet a gerincferdülésben érintett gyermekek és felnőttek teljes körű támogatását végzi, és összefogja a páciensekért dolgozó szakembereket. Tevékenységünk két fő irányvonala az edukáció, azaz hiteles információ nyújtása elsősorban a gerincferdülés, de más gerincbetegségek konzervatív és műtéti kezelését illetően is, illetve a sorstárs közösség megteremtése és összefogása, pszichés támogatás nyújtása. Az alapítvány tevékenységét országos hatókörrel végzi, számos kezdeményezéssel és programmal segíti a gerincferdülésben
érintett pácienseket, családokat, és az értük dolgozó szakembereket. A mindennapi munkánkban erőt, motivációt ad a folytatáshoz a páciensek, családok szeretete, hálája, és folyamatos pozitív visszajelzése.
Kuratóriumi tagok:
Prof. dr. Jeszenszky Dezső, Horváth-Németh Zsófia (elnök), Joó István Csaba
(stratégiai igazgató), dr. Cs. Frank László, dr. Bárdos Dóra
A szervezet operatív igazgatója: Schuster Barbara
Fő tevékenységünk:
Egyéni betegsegítéssel, programokkal, kiadványokkal, élményterápiás táborokkal, edukációs tevékenységgel, közösségi összefogással állunk az érintettek és a szakemberek rendelkezésére.
Szakmai anyagaink, bővebb információ:
www.gerincferdules.hu, www.babacsigolya.hu
Aktuális felhívásaink, cikkeink:
www.scoliblog.blogspot.com
Könyveink, magazin:
www.scolirodalom.hu
Más kiadványaink (ebook, mesekönyvek): www.gerincferdules.hu/kiadvanyaink
Facebook oldalunk:
Vertebra Alapítvány
Youtube csatornánk (edukáció, sorstárs történetek):
Vertebra Alapítvány
Dokumentumfilmünk:
Gerincműtét testközelből www.scolifilm.hu
Insta profilunk:
scoliosis.vertebraalapitvany
Díjaink, elismerések:
Semmelweis Garancia Védjegy, Richter egészségügyi szakdolgozói díj 2014, 2021, Egészségértés Díj
2022, Hiteles egészségügyi weboldal minősítés
Állandó támogatóink:
SALUS, MOL Gyermekgyógyító Program
Vertebra Alapítvány adószáma: 19650500-1-43
Kapcsolat: info@gerincferdules.hu
Az alapítványról és tevékenységéről bővebben itt: http://gerincferdules.hu/tovabbi-informaciok-szervezetunkrol/
Facebook: Vertebra Alapítvány oldal
Facebook: Korzettesek és gerincműtöttek (gerincferdülés) csoport
Instagram: scoliosis.vertebraalapitvany