
A könyv a korzett-kezelésben érintett gyerekek, fiatalok leveleiből, visszaemlékezéseiből
született, hosszú évek gyűjtésének eredménye. Könyvünk szerzői, a korzettes gyerekek egy hosszú, nagy állhatatosságot, kitartást igénylő, embert próbáló küzdelem részesei, úgy gondoljuk, hogy teljesítményük nagy tiszteletet és figyelmet érdemel.
Bár a gerincferdülés mozgásszervi betegség, tapasztalataink szerint a gyerekek többsége betegségét és a korzett-kezelést sokkal inkább lelki próbatételként éli meg, mint fizikai panaszként: a testi elváltozás és a feltűnő segédeszköz, a korzett viselése a gyerekek többségének nehézséget okoz. Ebben szeretnénk mi – illetve társaik – a könyv által segíteni: talán a sok vidám, lelkesítő vagy éppen könnyeket előcsaló történet segít elfogadni a korzettes életet, és megláttatja annak derűsebb oldalát.
Azt gondoljuk, hogy kiadványunk egyedülálló és hiánypótló jellegű, hiszen az érintettek közreműködésével született, s lelki útravalóul szolgálhat a jelen és jövő korzettes gyerekei számára.
A könyvet 2006-ban jelentettük meg először, újabb kiadást nem tervezünk. Jelenleg a kiadvány csak elektronikus formában elérhető, ingyenesen letölthető innen: http://gerincferdules.hu/dokumentumok/segtseg_fuzot_kaptam.pdf